Nem jó üzlet a zeneletöltés

Szerzői jogok és azok megsértése

Míg a fejlettebb piacokon a az illegális zeneletöltés mellett kialakult a jogkövető olcsó fizetős megoldás, amely némileg visszahozta a lemezpiac zuhanását, Magyarországon a kalózmentalitás az úr, és a legális csatorna nem kifizetődő.

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) adatai szerint 2006-ig nagyjából 5,5-6 milliárd forint között ingadoztak a CD-eladások, de 2008-ra már csaknem négymilliárd forintra (3,895 milliárd) csökkent a forgalom, idén pedig minden bizonnyal folytatódott a lefelé tartó trend. Bár 2006-os zenepiaci elemzések még biztató jelnek tekintették, hogy a világ legfejlettebb piacain komoly növekedésnek indult digitális zeneforgalmazás már részben ellensúlyozni tudta a hagyományos hordozók piacának visszaesését, Magyarországon hasonló áttörés nem történt. A 2008-as adatok szerint a letöltésből származó bevételek ugyan dinamikusan nőttek, de még így is csak kicsivel haladták meg a 70 millió forintos szintet.

A legális zeneletöltés szemmel láthatóan nem különösebben jövedelmező üzletág ma Magyarországon – mondta el a Dalok.hu legális zeneletöltő-oldal szerkesztője, Biljarszki Emil. Ezt mi sem bizonyít jobban, mint hogy a piacra kimerészkedő online zeneáruházak közül négyből már ketten beadták a kulcsot. A Dalok.hu maradt ugyan, de ez leginkább annak köszönhető, hogy a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, azaz a zenész szakszervezet biztosítja az anyagi kereteket. Az oldal ugyanis a hazai zenekaroknak komoly marketingfelületet is nyújt.

Sokan úgy gondolják, hogy a magyar zenehallgató egyszerűen nem hajlandó fizetni azért, amit ingyen is megkaphat, igaz nem egészen legális úton (nálunk ugyan csak a zene feltöltés illegális, de ez a fájlcserélőknél leggyakrabban az ingyenes letöltés feltétele). A magyar néplélek ilyen leegyszerűsítése azonban nem biztos, hogy megállja a helyét. Lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy nálunk az internetes fizetés a macerás.

Biljarszki szerint az internetes micropaymentre (a számonként fizetés tipikusan ilyen) egyszerűen még nincsenek elég jó megoldások Magyarországon. Vagy bankkártyával fizetnek a vevők, vagy sms-sel. Rengetegen félnek azonban megadni a bankkártyájuk adatait, az sms díjánál pedig a szolgáltatóknak fog igen erősen a ceruzájuk. A banki 3 százalékos költséghez képest ők 20 százalékot kérnek egy-egy fizetéskor. A megoldás talán egy olyan – több helyen is működő – rendszer lehet, amelynél a vevők bankszámlájukon elkülönítenek egy külön összeget, amely virtuális bankkártyaként működik, és ezzel fizethetnek majd.

A jó üzleti modellekre a fejlett digitális világban azért akad rendesen példa. Ha nem is a 6 milliárd letöltött dallal dicsekedő óriás iTunes a minta, akkor is ott van például a rendkívül jövedelmező beatport, amely leginkább az elektronikus zene rajongóinak (és a laptopról dolgozó DJ-knek) nyújt fizetős szolgáltatásokat. Ebben a szegmensben ugyanis a legtöbben azonnal meg akarják hallgatni a legújabb trendet, hangzást, és nem bírnak várni addig, míg meg nem jelenik a lemez, majd a lemez bemásolt változata az illegális hálózatokon.

Bár a zenefájlok nem klasszikus karácsonyi ajándékok, a hazai letöltőoldalak is készülnek az ünnepekre. Erre az alkalomra például árulnak olyan kupont is, amit úgy ajándékozhatunk oda valakinek, hogy nem kell kitalálnunk az ízlését, mert majd saját maga választ az oldalon magának számokat. De külön karácsonyi számokat is ajánlnak, hogy ünnepi hangulatú dalokkal fessük magunknak alá a karácsonyi készülődést, fadíszítést vagy akár a vacsorát is.

forrás: fn.hu