Karhatalommal a tartalommegosztók ellen – kérdéses eredménnyel

Magyarországon egy évtized leforgása alatt alig néhány százalékkal nőtt az eladott zenei CD-k példányszáma. Ez az állítás viszont csak akkor tekinthető igaznak, ha 2001-es adatokat vetjük össze a 2009-esekkel. Ez mindössze egy „marketing” fogásnak tekinthető, amellyel a zeneipar azt az állítását igyekszik alátámasztani, miszerint a profitkiesésüket kizárólag a zeneletöltés az oka.

Ha megvizsgáljuk a Mahasz honlapján grafikus formában is megjelenített adatokat a CD lemezek eladási mutatóit illetően, nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy bármiféle tartósan csökkenő tendenciáról beszélhetünk, ugyanis az eladások egyik évben nőttek, a másikban csökkentek, méghozzá radikális mértékben. Példának okáért 2002-ben 3,1 millió hanghordozót adtak el országosan, míg két évvel később több mint 5,3 millió darabot. Ezek az adatok leginkább arra mutatnak rá, hogy az eladott CD-k példányszámát a kereslet határozza meg, tehát a kiadott hanganyagok minősége az adott évben és nem az online zenehallgatás vagy az illegális letöltés. Ha nem ez volna az ok, akkor valószínűleg nem nőttek volna az eladások 2008-ról 2009-re majdnem 10 százalékkal, amellett, hogy az online zenehallgatás aránya ugyanebben az időszakban 25 százalékkal lett magasabb.

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által készített statisztikából levont következtetés tekinthető relevánsnak, mégpedig az, hogy amíg 1999-ben a hanghordozó piac közel felét az audiokazetták uralták, addig 2008-ra ezek teljesen eltűntek a piacról. Abban az időszakban a kazettamásolás okozott bevételkiesést a kiadóknak, míg most az internetes zeneletöltés a vesszőparipa.

Érdekes tendencia figyelhető meg, ha összevetjük a CD eladások „csökkenő” tendenciáját a kiadók árbevételeinek alakulásával, amely az előbbivel szöges ellentétben áll: 1999-ben a kiadók 5,5 milliárd forint bevételt termeltek, míg 2006-ban 12,5 milliárdot, 2007-ben pedig 13 milliárdot. Ennél frissebb adat nem elérhető. Az árbevételek növekvő tendenciája semmi esetben sem magyarázható az iparág termékeinek minőségi javulásával, mindinkább azzal, hogy az iparág új bevételi forrásokra tett szert, mégpedig a nyers adathordozók árába épített jogdíjak formájában (pld. Artistjus bélyeg). Ezáltal, minden adathordozó vásárló a szerzői jogait kezelő szervezeteken keresztül hozzájárul a művészek támogatásához, így a kiadók bevételeinek döntő hányadát az üres adathordozók után kifizetett jogdíjak teszik ki. Mindegy, hogy memóriakártyát, pendrive-ot, merevlemezt, vagy írható CD-t, DVD-t veszünk, az árban benne lesz a jogdíj is. Ennek fényében kérdéses, hogy mekkora kár éri a kiadókat az internetes tartalommegosztás miatt.

A művészek közös érdekvédő szervezete az Artisjus, a Damoklész kardja. Legutóbb nyílt levélben sürgette az ide vonatkozó joggyakorlat mielőbbi módosítását. Követeléseit hatósági közreműködéssel is nyomatékosította, ennek keretében számos torrent szerver került lefoglalásra, sőt kimentek a VOLT Fesztiválra is, a DJ-k laptopjait is lefoglalták, persze ezt is rendőri segédlettel tették. A lefoglalásokhoz elegendő volt a gyanú, miszerint szerzői jogsértés történt, vagyis a torrentezők úgymond a nagy nyilvánosság számára teszik lehetővé a jogvédett tartalmak letöltését, a szerző engedélye nélkül, a DJ-k pedig nem tudták igazolni MAHASZ-matricával, hogy a zenéik jogtiszta forrásból származnak.

A magyar Kalózpárt alapítója Maróy János, aki egyébként az LMP jogi szakértője, elmondta, hogy az ilyen fellépések aggályosak, hiszen mind a hazai jogalkotók, mind a jog alkalmazói évtizedes lemaradásban vannak a jelenlegi információs technológia tekintetében. Ez azt jelenti, hogy aki torrent trackert működtet, az semmiféle fájlcserében nem vesz részt, tehát nem tölt le, vagy fel semmilyen tartalmat. A DJ-k pedig egyébként is jogdíjat fizetnek a nyilvános lejátszás jogáért, tehát lényegtelen, hogy honnan szerzik be a zenéiket, másrészt pedig az említett razziák alkalmával sérül az ártatlanság jogelve, ha nekik kell bizonyítaniuk első körben a zenéik jogtisztaságát.

Az Artisjus kommunikációs igazgatója Tóth Benjámin-nak az a véleménye, hogy a problémára megoldást jelentene, ha olyan előfizetéses zenei szolgáltatások jelennének meg, melyek havi 200 forint ellenében lehetővé tennék az előfizetőknek, hogy zenét töltsenek le jogtisztán. Ez a megoldás azonban nem vehetné fel a versenyt az internetes torrentezéssel, ezen felül pedig a felhasználó kétszer is meg lenne sarcolva, ugyanis az előfizetés mellet, még az adathordozó árába épített jogdíjat is megfizeti.