Skip to content

Ingyen Mp3 Letöltés

Az MP3 blog! Minden, ami MP3. Zene, csengőhang, lejátszó, tömörítés…

Menu
  • Adatvédelmi Nyilatkozat
  • Jogi Közlemény
  • Kapcsolat
Menu

Fájlcsere és szerzői jogok a tinédzserek szemszögéből

Posted on 2011. július 5. kedd

Egy, az egész országra kiterjedő felmérés során a középiskolások véleményére voltak kíváncsiak. Jelentős részük számára maga a szerzői jog fogalma is ismeretlen volt, miközben a letöltés után már egyre nagyobb teret hódít köreikben a streaming.

Márciusban és áprilisban került sor arra a felmérésre, melyet az ország középiskoláiban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkársága patronálásával a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) munkatársai végeztek. Az elmúlt évben újjászervezett testület a tanulóknak a termékhamisításról és a szellemi tulajdonról, főként a szerzői jogi védelem alá tartozó online tartalmak alkalmazásáról szerzett ismereteiről, valamint az ezekhez való viszonyukról érdeklődött. A 17 ezret is meghaladta azoknak a diákoknak a száma, akik a 241 iskolában kitöltötték az online kérdéssort.
A válaszokból jól látható, hogy az internet a tanulók mindennapjainak fontos részét képezi, hiszen a válaszadók mindössze 3-4%-a nem használja. Oktatási napokon a válaszolók több mint fele (55%) 1-3 órát, 24%-a pedig több mint 3 órát szörföl a világhálón. 48% azoknak az aránya, akik hétvégén napi 3 óránál többet neteznek.
Nemek közti különbség is megfigyelhető az internethasználat tekintetében: a lányok főként cseten beszélgetnek és közülük többen használják az internetet a tanuláshoz, míg a fiúk kimondottan sok időt töltenek internetes játékokkal és letöltésekkel.
Nemek közti különbség is megfigyelhető az internethasználat tekintetében: a lányok főként cseten beszélgetnek és közülük többen használják az internetet a tanuláshoz, míg a fiúk kimondottan sok időt töltenek internetes játékokkal és letöltésekkel.

A torrenten túl

A zenék (85%) után a filmek (71%) következnek a tanulók által leginkább keresett tartalmak listájának élmezőnyében, a fiúknál azonban nagy népszerűségnek örvendenek még a szoftverek és a játékok is.
A felmérés kimutatta, hogy a fiatalabbak és a lányok körében egyre nagyobb tért hódít a streaming-jellegű fogyasztás, míg korábban a zenék és filmek a „letöltés-hallgatás-megnézés” rendszerében kerültek fogyasztásra.
A streamelt zenehallgatásban a főszerep a YouTube-hoz hasonló megosztóké, az interneten filmet nézők 80%-a pedig a filmstreaming-szolgáltatásokat használja.

Tartalmakat a válaszadók 52%-a szokott letölteni. A torrent áll az első helyen a letöltési módszerek közül (filmeknél a letöltők 83%-a, zenéknél 55%-a használja), ugyanakkor a különböző fórumokon is számos letöltési link található (filmek: 28%, zenék: 45%). A középiskolások válaszaiból következően a letöltés térhódítására az adhat magyarázatot, hogy ingyen, azonnal és nagyon könnyedén meg lehet szerezni általa a tartalmakat, valamint olyan dolgok is elérhetővé válnak, melyekhez legális kereskedelmi úton nem lehetne hozzáférni. A diákok 27%-a számolt be arról, hogy illegális forrásból eredő letöltés utólag, vásárlással történt legalizálása is előfordult már nála.

Meddig lehet elmenni?

Megkérdezték a diákokat a fájlmegosztó oldalak használatával kapcsolatos következményekről is. Elsősorban a saját eszközeik esetleges károsodása adatvesztés és -lopás, valamint vírusok által, ezt követően a tartalmakat létrehozók és azokat terjesztők megkárosítása, harmadikként a jogsértés elkövetése vetődött fel bennük. Direkt kérdésre adott válaszok alapján a tanulók háromnegyede szerint törvénytelen a fájlmegosztó oldalak használata, ugyanakkor ez mindössze 1/5 részüket tántorítja el azok használatától. Szerintük a legtörvénysértőbb magatartás, amikor egy letöltött tartalmat meghirdetnek és pénzért tovább adják, vagy ha egy megvásárolt szoftver regisztrációs kulcsát osztják meg a többiekkel.
A válaszadók 18%-a vásárolt már internetről beszerezhető digitális tartalmakat, tíz diákból heten pedig nem szándékoznak fizetni ilyesmiért, amíg az egyéb úton ingyenesen is hozzáférhető. Ennek ellenére a megkérdezettek 63%-a úgy gondolja, a zenészeknek igenis jár a jogdíj népszerű szerzeményeikért.
A tartalmakhoz való legális hozzáférésre a tanulók fele törekszik, főként a lányok körében. A diákok 58%-a szerint könnyű az azonosítás a legális tartalmak esetében.

A felmérésben kíváncsiak voltak arra is, hogy a diákok eredetit milyen termékekből szoktak venni. A kategóriákban könyv, film, zenei CD, játékprogram, szoftver szerepelt, ezek közül legritkább esetben a szoftverért fizetnek. 59%-uk nem vesz eredetit és mindössze 8% vásárol gyakran. Számítógépes játékoknál több mint 50%-uk nem vásárol. Az eredeti termékek megvételére leginkább könyvek esetében hajlandók, a válaszadók 29%-a gyakran vásárol.

A szerzői jog ismerete

A szerzői joggal kapcsolatos ismereteikre vonatkozóan a diákok 17%-a azt a választ adta, hogy a szerzői jogról az iskolában volt szó, nagy részük informatikaórán hallott róluk. 49%-uk hallott már róla iskolán kívüli forrásból, 33% pedig nem hallott még róla. A szerzői művek felhasználási formáinak megítélésével kapcsolatos kérdésekre adott válaszokban is a szerzői joggal kapcsolatos ismeretek hiánya köszön vissza.
Nincs szilárd álláspontjuk annak tekintetében, hogy a filmek és zenék letöltése és különböző tartalmak internetre való feltöltése jogszerű-e. Filmeket feltölteni 36%-uk szerint jogszerű, 25% tartja jogszerűnek azt is, ha egy egész regényt tesznek fel az internetre. 30%-uk szerint pedig akár forrás megnevezése nélkül is lehet interneten talált szöveget másolni a saját dolgozatába interneten talált szöveget.

« Előző: A magyarok nem tartják bűnnek a zeneletöltést
Mobil vásárlás legjobb árakon, hogy a zsebedben legyenek kedvenc zenéid :Következő »

Kategóriák

  • Letöltés
  • Mp3 Csengőhang
  • Mp3 Formátum
  • Mp3 Technika
  • Mp3 Zene
  • Nincs kategorizálva
  • Szállás – Utazás
  • Szerzői jogok és azok megsértése
  • Szolgáltatás
  • Videoklip
  • Webáruház

Hirdetés


Zenék ingyen, egyenesen a szerzőktől letölthetőek innét.

ingyenes-zeneletoltes.hu

Kereső

Címkék

anti-VEGF injekciós kezelés bankkártya terminál bonus malus lekérdezés bútor Csengőhang d3 vitamin krém dd step cipők esküvői DJ fehérjepor gerincsérv tünetei hatékony keresőoptimalizálás heavy tools hátizsák ingyen Ingyen mp3 letöltés ingyen zene ipod jelzőhang jogdíj kalóz keresőoptimalizálás konvertálás kínai masszázs last.fm lemezlovas légkondicionáló Monita Mp3 Mp3 Formátum Mp3 letöltés Mp3-lejátszó msm napelem inverterek NTAK vendéglátó szoftver nyugdíjbiztosítás online bankkártyás fizetés sms hang természetgyógyászat testradirok tömörítés virágföld rendelés warez wav Wma érzékeny bőr ülőgarnitúra
©2026 Ingyen Mp3 Letöltés | Design: Newspaperly WordPress Theme