Skip to content

Ingyen Mp3 Letöltés

Az MP3 blog! Minden, ami MP3. Zene, csengőhang, lejátszó, tömörítés…

Menu
  • Adatvédelmi Nyilatkozat
  • Jogi Közlemény
  • Kapcsolat
Menu

Betiltották a LimeWire fájlcserélőt

Posted on 2010. november 10. szerda

A zeneipar újabb győzelmet aratott, miután a New York-i szövetségi bírósága elrendelte a LimeWire nevű fájlcserélő azonnali és örök érvényű betiltását. A programot ezután nem lehet terjeszteni, sem támogatást nyújtani hozzá.

A New York-i bíróság tegnap egy 17 oldalas dokumentumban taglalva ismertette döntését a LimeWire szoftver betiltásával kapcsolatban, amiben a fejlesztőket arra kötelezi, hogy szüntessék meg a szoftver keresési, letöltési, feltöltési, fájlcserélő és fájlterjesztő funkcionalitását, egyszóval betiltották a teljes peer-to-peer alapokon nyugvó LimeWire programot és hálózatot. A döntésről a bíróság rendelkezése szerint azonnal értesíteni kell az összes felhasználót, illetve a cég alkalmazottait, vezetőit és a részvényeseket is. A cég mindössze 14 napot kapott arra, hogy teljesítse a bíróság utasításait és jelentést készítsen arról, hogy a fent említett dolgok megtörténtek.

A LimeWire szóvivője kicsit óvatosabban fogalmaz, s azt állítja, hogy a bírósági döntés nem jelenti azt, hogy a program teljes egészében eltűnne, kizárólag a peer-to-peer képességét veszíti el. A cég ettől függetlenül nem tesz le arról, hogy a már korábban bejelentett előfizetéses zenei szolgáltatását elindítsa azonos néven, sőt a döntés nem érinti a LimeWire által üzemeltetett online boltot sem.

A per még májusban kezdődött, amikor az amerikai lemezkiadókat tömörítő RIAA (Recording Industry Association of America) beperelte be a LimeWare-t azt állítva, hogy nem tisztességes eszközökkel szerez versenyelőnyt, illetve szerzői jogsértést követ el és támogat. A RIAA így győzelmet könyvelhet el, viszont ezzel nem elégszik meg, egy újabb, immár polgárjogi perben az okozott kárt, kiesett bevételt követelné vissza a LimeWire-től. Ennek a pernek a megnyerésével a RIAA teljesen képes lenne ellehetetleníteni a vállalatot, s valószínűleg még a legális próbálkozásaik sem valósulhatnak majd meg, s csődbe megy a cég.

A LimeWire májusban is elkönyvelhetett egy jogi vereséget, akkor a bíróság úgy ítélkezett, a fájlcserélő mögött álló vállalat, a Lime Group felelőssé tehető a felhasználók által elkövetett jogsértésekért. A bíróság nem csak a vállalat, hanem a céget alapító és vezető Mike Gorton személyes felelősségét is kimondta.

A RIAA jó ideje üldözi a LimeWire-t és Mark Gortont, a jogvédők szerint Gorton felelős az ügyben érintett szerzői jogsértések előidézésért. A LimeWire szoftvere a vád szerint bátorította a felhasználókat, s lehetővé tette, hogy jogvédett zenék illegálisan elérhetőek, letölthetőek legyenek, ami miatt az iparág több tízmillió dolláros veszteséget szenvedett el, miközben Gorton és társai meggazdagodtak. A fájlcserélő mögött álló cég főképp hirdetésekből élt, 2004-ben még 6 millió, 2006-ban már 20 millió dollár bevételt ért el.

A fájlcserélők mögött álló vállalatok az elmúlt évek során mind elvesztették a lemezkiadók által indított pereket és vagy megpróbáltak jó útra térni és legális szolgáltatássá alakulni (pl. Napster, Kazaa), vagy eltűntek a színről (pl. Grokster). A Lime Group volt az egyetlen, amely végig kitartott saját ártatlansága mellett és nyíltan szembehelyezkedett a zeneiparral.

forrás: http://www.hwsw.hu/hirek/45549/limewire-letoltes-fajlcsere-warez-p2p-riaa.html

« Előző: Szerzői jog: viták és remények
2010-ben 1,2 milliárd zeneszámot töltöttek le idén illegálisan Nagy-Britanniában :Következő »

Kategóriák

  • Letöltés
  • Mp3 Csengőhang
  • Mp3 Formátum
  • Mp3 Technika
  • Mp3 Zene
  • Nincs kategorizálva
  • Szállás – Utazás
  • Szerzői jogok és azok megsértése
  • Szolgáltatás
  • Videoklip
  • Webáruház

Hirdetés


Zenék ingyen, egyenesen a szerzőktől letölthetőek innét.

ingyenes-zeneletoltes.hu

Kereső

Címkék

anti-VEGF injekciós kezelés bankkártya terminál bonus malus lekérdezés bútor Csengőhang d3 vitamin krém dd step cipők esküvői DJ fehérjepor gerincsérv tünetei hatékony keresőoptimalizálás heavy tools hátizsák ingyen Ingyen mp3 letöltés ingyen zene ipod jelzőhang jogdíj kalóz keresőoptimalizálás konvertálás kínai masszázs last.fm lemezlovas légkondicionáló Monita Mp3 Mp3 Formátum Mp3 letöltés Mp3-lejátszó msm napelem inverterek NTAK vendéglátó szoftver nyugdíjbiztosítás online bankkártyás fizetés sms hang természetgyógyászat testradirok tömörítés virágföld rendelés warez wav Wma érzékeny bőr ülőgarnitúra
©2026 Ingyen Mp3 Letöltés | Design: Newspaperly WordPress Theme