A magyarok nem tartják bűnnek a zeneletöltést

Ma már a modern technikai eszközök, és a média rohamos fejlődésével együtt jár az is, hogy az emberek elkényelmesedtek, és jobban szeretik mindenből az egyszerűbb megoldást választani, legyen szó vásárlásról vagy éppen a szórakozásról. Régen, a kazettás magnók idejében már az is luxusnak számított, ha valaki cd-lejátszóval rendelkezett, nem hogy még az mp3 formátumot is […]

Elolvasom a cikket

Növekszik a halláskárosodottak aránya

A túl hangos zene hallgatása és más zajok miatt a halláskárosodottak aránya a tinédzserek körében 1994 és 2006 között 15%-kal növekedett – állapították meg a Harvard Egyetem kutatói. A szakemberek szerint figyelemreméltó, hogy a lányok körében 5%-kal növekedett a zaj okozta halláskárosodás, amely így már szinte ugyanakkora arányban fordul elő náluk, mint a fiúk körében.

Elolvasom a cikket

Ezt is megértük: végre valaki „visszafenyegette” az amerikai jogvédőket.

A techline.hu ismét egy jogvédői komédiát ismertetett egyik cikkében. A főszereplők egyike természetesen ezúttal is a legnagyobb amerikai jogvédő szervezet, a RIAA. A másik szereplő az itthon is sok felhasználó által ismert és kedvelt Megaupload – ők olyasmi szolgáltatást nyújtanak, mint a népszerű Rapidshare, vagy a magyar addat.hu, vagy data.hu.

Elolvasom a cikket

Betiltották a LimeWire fájlcserélőt

A zeneipar újabb győzelmet aratott, miután a New York-i szövetségi bírósága elrendelte a LimeWire nevű fájlcserélő azonnali és örök érvényű betiltását. A programot ezután nem lehet terjeszteni, sem támogatást nyújtani hozzá. A New York-i bíróság tegnap egy 17 oldalas dokumentumban taglalva ismertette döntését a LimeWire szoftver betiltásával kapcsolatban, amiben a fejlesztőket arra kötelezi, hogy szüntessék […]

Elolvasom a cikket